Samhain
Samhain
Elérkeztünk ehhez a naphoz is.
A kelta évkörben Samhain ünnepe, a keresztény kultúrkörben Mindenszentek, Halottak napja.
Itt ér véget és indul újra az évkerék.
Persze tudom, hogy nem Kelták vagyunk.
Azonban számomra sokat ad így kapcsolódni az évkörhöz, az Istennő aspektusaihoz, a Női minőségekhez.
Samhain a Barlang Asszonya a Banya időszaka.
Ahogy a természet is visszavonulót fúj, úgy a Bölcs Asszony is arra kér, hogy vonuljunk vissza.
Csendesedjünk el, merüljünk el mélységeinkben, belső világunkban.
Minden élet és fény eszencia a mélyben, a gyökerekben, a magokban koncentrálódik.
A halál az elmúlás, megemlékezés időszaka ez.
A zodiákus időszaka is ezt támogatja, hisz a nap jelenleg a skorpióban áll.
Elődeinknek még más volt a viszonya az elmúláshoz, mint nekünk.
Teljesen természetes volt számukra, hogy ha valami megszületik az egyszer el is múlik.
Manapság egyre görcsösebben kapaszkodunk és ragaszkodunk javainkhoz, pedig akkor mikor ott állunk majd a végső ítéletnél, ezek mit sem fognak érni.
Május során voltam egy újjászületés workshopon.
Ott fogalmazta meg az egyik segítő résztvevő, hogy a születés is egy halál.
Milyen érdekes, hogy azt ünnepeljük, olyankor öröm van bennünk, míg mikor egy szerettünk eltávozik akkor mindenki sír, szomorú.
Még sokára a megemlékezés idején is.
Evvel persze nem azt akarom mondani, hogy a halál az itt maradt félnek nem fájhat, sőt ez igazából neki fáj.
Annak, aki elmegy, nem fáj. Számára hazatérés.
Amikor megfogan egy kisgyermek ő kiseik az egységből. (Illetve nem, de még is.)
Belekerül egy sűrű fizikaiba, ami ijesztő számára és nem érti a dolgokat. Majd megtörténik egy újabb kiszakadás, mikor fizikailag is világra jön, megszületik.
Örülünk. De a baba fájdalmával még sem foglalkozik általában senki. Természetesen azon vannak az anyukák, hogy a legnagyobb szeretettel és gondoskodással táplálják.
De attól még a baba fájdalma ott lesz. Mely idővel enyhül és még talán be is gyógyul. Jó esetben megtanulja meglátni az életben a szépet és megérezni a földi létben az egységet.
Vissza kanyarodva ez az időszak felhív arra, hogy menjünk be a barlangunkba.
A barlangunkba mely a vallásos képzelet és a néphit szerint az újjászületés, a beavatási rítusok, a mágia, a meditáció színtere, az anyaméh, a Földanya jelképe.
Érezzünk bele, hogy mi van a sötétségünkben.
Mik a legnagyobb félelmeink.
Tartsunk tükröt magunknak lássunk túl a ködön, vessük le illúzióinkat ott, ahol szükséges, ahol most időszerű, hogy mire megszületik a fény és eljő a tavasz, mi is megújuljunk, újjászülessünk.
Hamvainkból feltámadjunk.
Áldott Samhaint, Mindenszenteket, áldott emlékezést, mindenkinek! 💜🕯