Mabon, a betakarítás ideje
Fordul az évkerék. 🍂
Megint zárul egy ciklus és átlépünk egy újba.
A nyárból elérkezünk hivatalosan is az őszbe.
Ez a kelta évkör szerint Mabon vagy Földanya ünnepe/ időszaka.
Holnap azaz szeptember 23-án szombaton, magyar idő szerint reggel 08:49 órakor köszönt be a csillagászati ősz. Ezen a napon egyforma hosszú a nappal és az éjszaka. ☀🌙
Innentől már rövidülnek majd a napos órák száma.
Nap-éj egyenlőség révén az egyensúly kerül előtérbe. ⚖
Egyensúly mind a kinti, mind a belső világunkat illetően.
Innentől elindulunk befelé a lelkünk felé.
Mind azt, amit tavasszal elvetettünk, most leszüreteljük, betakarítjuk.
Éppen ezért nem csak az életet, de a halált is ünnepeljük.
A tavasszal elvetet, majd szárba szökkent és beérett betakarított gabona, zöldségek, gyümölcsöket leszüreteljük, elfogyasztjuk, tehát egy ciklusnak a vége is.
Éppen ezért a hála és a számvetés ideje is ez.
Nem csak földanya termései, amit ilyenkor begyűjtünk, hanem minden, amit az év során megtapasztaltunk. Legyen az bármilyen élmény, esemény, döntés, amit meghoztunk, tett, amit megcselekedtünk, vagy bármilyen veszteség, ami ért minket.
🍎Mi az, amit sikerült megvalósítanom, mi az, amit még nem?
🍎Mi az, ami változott, amitől el kellett búcsúznom az év során?
🍎Mi az a gyümölcs, tapasztalat, amivel gazdagabb lettem?
🍎Mi az az út amerre a jövő évtől szeretnék haladni, amit majd szeretnék megvalósítani?
🥧Süssetek süteményt, egyetek, igyatok jókat, ünnepeljetek, esetleg menjetek ki a természetbe. 🍂🍄
Ha tudtok gyújtsatok egy kis tüzet a kertben, ami mellé oda tudtok gyűlni. Vagy csak egy mécsest otthon, ami ezt szimbolizálja.
Legyetek hálásak és köszönjétek meg a „termést”, akár úgy érzitek, hogy rosszabb vagy jobb évetek volt.
Mindenképpen valamivel gazdagabb, tapasztaltabbak lettetek, hogy miként is érdemes tovább menni az úton.
Áldott ünnepet mindenkinek! 🙂💚